Párakapu és víz a hőség ellen

A hőségre tekintettel hétfőtől két ponton is párakapu hűsít Nyékládházán:

a nyéki városrészben a művelődési ház előtt, keddtől pedig a ládházi városrészben is, az orvosi rendelő előtt.

A Surmann Antal polgármester úr kezdeményezésére kialakított, reggel 8 és este 6 óra között elérhető megoldás kicsiknek és nagyoknak is kellemes, jóleső, hűs vízpárát szór. Ezzel párhuzamosan a város intézményeiben ásványvizet helyeztek el mindazok számára, akik a meleg következtében rosszul érzik magukat, és segítségre szorulnak. Szükség esetén kérjük, hogy jelezzék ezt az intézményekben. Fontos ez, hiszen a nagy hőségben ügyelni kell a szervezet hőháztartására, és feltétlenül pótolni kell a folyadékot, illetve a sót.