Az új kenyér ünnepén

     



„Meg kell érteni az embernek,

hogy nem véletlen,

hová születik,

hol él,

hová tartozik,

milyen nyelven beszél,

mit hisz,

mire teszi föl az életét,

mit tagad, és mit ölel magához (...) 

És nem véletlen, milyen sors az, amit az embernek végig kell küzdenie, vállalnia kell."

Magyarok vagyunk!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves ünneplő Közösség!

Szeretettel és tisztelettel köszönöm Önöket nemzeti ünnepünkön! Államalapításunkat, a magyarságunkat ünnepeljük ma együtt. Szent István királyunk szobránál, Nyékládháza polgármestereként nem csupán megtiszteltetés Önökhöz szólnom nemzetünk e kiemelkedő ünnepén, de büszkén vállalt örömöm is. Városunk, hazánk múltjában tenni utazást ezen a több tekintetben is nemes helyszínen, megmerítkezni a szentmise erejében, majd megszelni az új kenyeret… – mindez az életet, az erőt, az előrelátó, helyesen megfogalmazott terveket, az álmainkat, a hitet juttatja eszembe. Ezek jelentőségére emlékeztet.

Mint arról bizonyára Önök is értesültek, jelenleg is zajló, kezdeti szakaszukban tartó pályázataink új korszakot nyitnak majd Nyékládháza fejlődésében. Hosszas előkészítő munka kezd sarjakat növeszteni, s lesz majd például bölcsődévé, igényesen kialakított szabadidős hellyé, stranddá, piactérré, megújult iskolává, orvosi rendelővé. Első királyunk nem csupán a nemzetünk, de Európa számára is bebizonyította, hogy csak akkor juthatunk előbbre, ha élni tudunk a lehetőségeinkkel. Nem lehetünk kishitűek! Bátorsággal, elszántan kell haladnunk! Tiszta szívvel!

A kilátástalan helyzetből újjáalapított keresztény magyar állam, az új kenyér, az élet szimbóluma ezen az asztalon emlékeztessen bennünket a reményre, a jövőnkbe vetett hitünkre! Nyékládházi lakosként, Nyékládháza városának polgármestereként én bízom és hiszek is ebben! Azt kívánom, hogy mindannyiunké legyen ez az érzés!

Isten áldja Önöket, Isten áldja Nyékládházát!

Ezekkel a szavakkal szólt az ünneplő közösséghez Surmann Antal polgármester úr augusztus 20-án, Szent István király napján, az új kenyér ünnepén.

A megemlékezés ökumenikus kenyérszenteléssel kezdődött a római katolikus szentmise után: a szertartást Kalóczkai Gábor római katolikus plébános, Mátyás Sándor református tiszteletes és Koleszár Ákos görögkatolikus szervezőlelkész végezte a történelmi egyházak képviseletében.

A résztvevőkkel Farkas Ákos, a Lenz-család leszármazottja is megosztotta ünnepi gondolatait. Az ünnepség végén elhangzott néhány, államalapító Szent István királyunkat dicsőítő ének és vers is.
A rendezvényen fellépett Berecki Zita tanárnő kíséretével az Őszirózsa Népdalkör, illetve Nagy Napsugár Lili, Kerekes Dorina Petra, Dendők Dalma és Gál Alexandra.

Köszönet a fotókért Gyöngyösi Szabolcsnak.




2018-08-22 10:46


Vissza